2013-ban, azaz 7 évvel ezelőtt adták át Sződi Jánosnak az Avalon Car(e) Services Kft. ügyvezető/társtulajdonosának az Év Autókölcsönzője díjat, melyet idén már ő, mint a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének elnöke oszthat majd ki a rangos címet kiérdemlő személynek.

János 1999. augusztus 03-án mindössze 3 gépjárművel alapította a vállalkozást. Kitartó munkájának és szakértelmének köszönhetően mára már egy folyamatosan fejlődő, a piacon is elismert céget tudhat magáénak.

A Magyar Autókölcsönzők Szövetsége (MAKSZ) 1994-ben önkéntes tömörülésként azzal a céllal jött létre, hogy a teljes ágazat érdekszövetségét megvalósítsa. A szövetség elősegíti az autókölcsönzők érdekeinek érvényesítését, ugyanakkor tanácsadással és érdekképviselettel is foglalkozik. Ennek szellemében képviseli tagjainak érdekeit a jogszabályalkotóknál valamint folyamatosan egyeztet a kapcsolódó ágazatok szakmai szervezeteivel is. A MAKSZ 2011 óta minősítési rendszert működtet, ezzel is növelve a szakma szolgáltatásainak sztenderdjeit, és tovább erősítve az autókölcsönzők iránti bizalmat. A minősítési rendszer biztosítja a bérlőt arról, hogy a tagok közt szereplő autókölcsönzőnél a számára legfontosabb feltételek, mint az autó megfelelő állapota, kora és a bérlés kedvező feltételei mind teljesülnek.A szövetségben nem számít a cég mérete, alapfeltétel ugyanis, hogy a kisebb kölcsönzők is ugyanolyan gondossággal járjanak el a járművek tisztítása, karbantartása során, mint nagyobb piaci társaik, hiszen többek között ez is feltétele a tagságnak. 

János célja a szövetség tagság bővítése, a vidéki vonal erősítése, a felmerülő problémák lehető leghatékonyabb megoldása és egyéb fejlesztések megvalósítása, hogy egy már jól működő szervezet még jobban teljesítsen.